Dr. Barta Jenő – altatásos fogászat vezetője
Fogpótlástan szakorvos
Gyógyítani – fájdalom és félelem nélkül. Ez az az elv, amelyből nem engedek a munkám során.
Sokan azért halogatják a fogászati kezeléseket, mert tartanak a kellemetlenségektől. Mi a csapatommal azért dolgozunk a magánklinikánkon, hogy lebontsuk ezeket a gátakat. Kifejezetten azokra a páciensekre specializálódtunk, akik az átlagosnál nagyobb szorongással lépnek be hozzánk.
Biztonságos környezetben, csúcstechnológiával és végtelen türelemmel bizonyítjuk be nap mint nap: a fogászati problémák megoldása lehet feszültségmentes és teljesen fájdalommentes élmény is. Küldetésünk, hogy Ön ne csak elégedett mosollyal, de megkönnyebbülten távozzon tőlünk.
Dr. Barta Judit – fogszabályozás szakorvos
Számomra a fogszabályozás több, mint egyenes fogak. Az esztétikus mosoly mellett fontos a harapás, az állkapocsízület, a légzés, a nyelés és a beszéd, valamint az is, hogyan illeszkednek a fogak és az állcsontok az arc egészéhez. Nem egyszerűen fogakat szeretnék sorba rendezni: szép, harmonikus és jól működő eredményt szeretnék elérni.
A szakorvosi vizsgálatot modern digitális diagnosztika egészíti ki: intraorális szkenner, digitális kezeléstervezés és mesterséges intelligenciával támogatott teleröntgen-elemzés segít részletesen megvizsgálni a fogak, az állcsontok és az arc egymáshoz való viszonyát. Indokolt esetben CBCT-t és skeletalis miniimplantátumokat (TAD) is alkalmazunk. Merünk multidisciplinaban is gondolkodni, azaz ha több szakterület bevonása szüksèges a legjobb eredmèny elérésèhez, akkor azt is elmondom. Nálam nincs mindenkire ráhúzható kezelési terv. Ha több szakmailag jó megoldás létezik, megmutatom őket. Átbeszéljük valamennyit, majd a kezelési lehetőségeket írásban, e-mailben is megkapod, hogy legyen időd nyugodtan átgondolni őket. Rögzített vagy láthatatlan fogszabályozó? Szükséges foghúzás, vagy megoldható nélküle?
Milyen eredmény érhető el, mennyi idő alatt és milyen kompromisszumokkal? Nem csak azt szeretném, hogy tudd, mit javaslok – azt is, hogy értsd, miért. A döntést pedig együtt hozzuk meg. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt kezelek, az egyszerűbb fogszabályozási esetektől a komplexebb eltérésekig. Van még valami, amit fontosnak tartok: hogy jól érezzük magunkat együtt. Egy fogszabályozó kezelés hónapokig, gyakran egy-másfél évig vagy néha akár tovább is tarthat. Sokszor találkozunk. Kérdezni fogsz, néha aggódni, leggyakrabban együtt örülünk majd a változásnak. Ezért szerintem a szakmai tudás mellett a bizalom és a személyes szimpátia is számít. Én ehhez őszinteséget ígérek: érthető diagnózist, reális kezelési lehetőségeket és átlátható költségeket. Az a cél, hogy szeresd az eredményt és lehetőleg az odavezető utat is!
Dr. Barta Dávid
dento-alveolaris szájsebész
A modern szájsebészet és implantológia számomra a precíz tervezésről, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásáról és a hosszú távú, kiszámítható eredményekről szól. Célom, hogy pácienseim a lehető legbiztonságosabb és legmagasabb szakmai színvonalú ellátásban részesüljenek, akár összetett beavatkozások esetén is.
2004-ben szereztem diplomát a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán, majd 2007-ben dentoalveoláris szájsebészetből szakvizsgáztam. Munkám középpontjában az implantológia és a csontpótló eljárások állnak, különös hangsúlyt fektetve a biológiai szemléletre és a saját szövetek felhasználására.
Kiemelt szakterületeim közé tartoznak a fogászati implantátumok beültetése, a saját vérből előállított PRF-technika alkalmazása, a saját fogból készített csontpótlás, a sinus lift műtétek, valamint az összetett szájsebészeti beavatkozások. Szükség esetén a kezelések altatásban is elvégezhetők, hogy pácienseim számára a lehető legnagyobb komfortot és biztonságot biztosítsuk.
Hiszem, hogy a korszerű technológia, a folyamatos szakmai fejlődés és a precíz kivitelezés együtt teremti meg a tartós, esztétikus és megbízható eredményeket.
Dr. Bóka Mónika konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos
Hiszem, hogy a kiváló fogászati ellátás alapja a szakmai felkészültség, a precizitás és a páciensek iránti őszinte odafigyelés. Minden kezelésem során arra törekszem, hogy a lehető legjobb funkcionális és esztétikai eredményt érjem el, nyugodt, biztonságos légkörben.
2006-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. 2011-ben konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát, 2023-ban ráépített protetika szakvizsgát szereztem. Szakmai fejlődésemet folyamatos továbbképzésekkel biztosítom, hogy pácienseim számára mindig korszerű és megbízható megoldásokat nyújthassak.
Kiemelt szakterületeim az altatásban végzett fogászati beavatkozások, az implantációs fogpótlások, a BPS prémium fogsorok készítése és az esztétikai rehabilitáció. Különösen fontos számomra, hogy a fogászati kezelésektől tartó páciensek is bizalommal fordulhassanak hozzám, és pozitív élményként éljék meg a kezeléseket.
Munkámat türelem, empátia és precizitás jellemzi. Hiszem, hogy egy jól megtervezett mosoly nemcsak az arcot, hanem az életminőséget is megváltoztathatja.