Fogbeültetés általában
Mi az a fogbeültetés?
Helyesen műgyökér-beültetésnek nevezzük, mert nem műfogat ültettünk be (implantálunk), hanem valamely álcsontba a foggyökér helyére olyan szövetbarát tartószerkezet kerül, amely úgynevezett csontintegráció révén már megbírja a felépítményt, a majdan egy második lépcsőben felépített fogkoronai részt is.

Először is fizikális vizsgálatok alapján eldönti a fogorvos, hogy a páciens státusza indokolja-e a beültetés szükségességét, vagy van ésszerűbb megoldás is. Fontos, hogy az illető megfelelő szájhigiénával rendelkezzen, mert ez elengedhetetlen feltétele az implantátum szervülésének. Az implantációk sikertelenségének gyakori oka, hogy az implantátum és az íny határán fertőzés jut be a fogágyba. Ez többnyire kivédhető lenne a tökéletes szájápolással.

Implantátum a bal alsó 5. helyén
A vizsgálatok után röntgen felvétel vagy CT alapján el kell dönteni, hogy megfelelő-e a csont vastagsága és szerkezete. Ha ez megfelelő, úgy a röntgenen történő mérésekkel meg kell határozni az implantátum méretét és tipusát.
A leggyakrabban használt titán csavarimplantátum behelyezésének elve igen egyszerű: egy-egy tipusú (márkájú) csavarhoz megfelelő méretű előfúró szet tartozik. Így pontosan megfelelő méretű lyukat fúr a fogorvos, amelybe pontosan illik a műgyökér.

Miután az implantátum a helyére került, az ínyt összevarva felette, hermetikusan lezárva 4-6 hónap alatt csontosodik a műgyökér, azaz a csontsejtek az implantátum mesterségesen kialakított vezetősínjeibe furakodnak, rögzítve így a műgyökeret – létrejön a csontintegráció.
Nem favorizáljuk, de eleget tudunk tenni azoknak az igényeknek is, hogy a varrat szedés után azonnal ideiglenes fogakkal lássuk el betegeinket. Nagyon fontos, hogy az így felhelyezett műanyag pótlás törése esetén minél előbb menjünk vissza orvosunkhoz a problémával, mert az eltört híd félkarú emelőként kimozgatja előbb-utóbb az implantátumot.
![]() alsó hatos hiánya |
![]() feltárás után az implantátum behelyezése |
![]() gyógyulás után 19 héttel |
![]() az elkészült kerámia pótlás |
- 99%-os tisztaságú orvosi titán (Grade 4KV): Teljesen nehézfém-, alumínium- és vanádiummentes, így maximálisan biokompatibilis és nem okoz allergiát.
- Gyors csontosodás (Oszteofil felület): A speciális mikroérdesített felületkezelés felgyorsítja a gyógyulást és minimálisra csökkenti az implantátum elvesztésének kockázatát.
- Bakteriálisan zárt, résmentes illeszkedés: A precíz kúpos csatlakozás megakadályozza a mikromozgásokat és a baktériumok megtelepedését, így véd az implantátum körüli gyulladástól (periimplantitis).
- Magas primer stabilitás: Az önmetsző menetek azonnali, erős rögzülést biztosítanak a beültetéskor, miközben védik a meglévő csontállományt.
Csontpótlás, sinuslift, PRF eljárás
Milyen problémák merülhetnek fel fogbeültetés során? Gyakori probléma a szájsebész gyakorlatában, hogy kevés csontanyagot talál az implantáció során akár az állcsont magassága, akár szélessége irányába. Legtöbbször az arcüreg alsó része az őrlőfogak fölé boltosul, s azok eltávolítása esetén csak néhány milliméternyi csont marad.
Tovább: csontpótlás, sinuslift >>
NobelGuide system
A tökéletes műtéti pontosságot biztosító NobelGuide rendszer egy CT kép alapján tervezi meg az implantátumok helyét a csontkínálatnak és a későbbi fogpótlásnak megfelelően.
MDI – Mini Implantum Rendszer
Az IMTEC által gyártott mini implantátumokat a hetvenes években dr. Victor I. Sendax fejlesztette ki az Egyesült Államokban. Az IMTEC az első és egyetlen gyártó, amely minden európai és amerikai minősítéssel rendelkezik a mini implantátumok tartós alkalmazására.
Tovább: Mini Implantum Rendszer >>
A fogászati árakról, és egészségkártya fizetési módokról bővebb felvilágosítást árlistánkban kaphat.






